Igen. Ez lett a vége egy hűtő tetején felejtődött számlának.

Hol volt, hol nem volt volt egyszer egy negyedéves díjfizetésű szemétdíj. Miért is ne, a negyedéves csekk, maximum két hetes határidőt hagyva jön mindig. Legyen, nem kalkulálunk: fizetünk... Persze egy egész csekk paksamétát. Amit, összekészítve a hűtő tetejére tettünk (ahova én nem látok fel, a gyerekek pedig nem nagyon másznak, így tőlük is védett. Mert ahova fellátok, oda ők is felmásznak. Ez van ha kicsi az ember leánya.)

Tehát egy csapat csekk a hűtő tetején, oviból haza, csekkek felnyalábolva, posta, befizetve. Nagy levegő, nyugalom, béke. Következő hónap második felében jön egy felszólítás, immáron 7500 forintról, (figyelem 6000-ről indultunk), hogy 8 napon belül fizessük be (ami gyakorlatilag 5 nap... mert dátumot is megjelöltek, és nem ám a kézhezvétel számít nekik, hanem az ő postázásuk.. de mivel a posta lassú itt egyből 3 nap elveszett...)

A plusz 1500 forintot ők kamatnak és kezelési költségnek nevezik. Ennyibe kerül, hogy küldtek még egy csekket. Na itt nem értettem az egészet. Aztán megtaláltam a hűtő tetején az eredeti befizetendőt. ÓÓÓÓ. Hát nem volt plusz ennyi pénz már a hónap végén. Így 3 nap késéssel fizettük be ezt a 7500 forintot. Direkt ezt, nehogy belekössenek, hogy csak a 6000-et fizetjük késve.

No inkább kölcsön kellett volna kérni. Ugyanis emiatt a 3 nap miatt, most ismét egy hónap múlva kaptunk egy 3400 forintos csekket, hogy s mint fizessünk ennyi kezelési költséget a behajtócégnek, ugyanis nem teljesítettük a negyedéves díj pótcsekkjét időben.

Persze megint 8 napon belül szigorúan hó végén, szigorúan az ő dátumukra, tehát megint csak 5 nap van rá, illetve csak 3!!! Ugyanis az utolsó 2 nap a csekk átfutási idő miatt nem számít!!! No ebbe két kisgyerekkel, segítség nélkül, túlórákkal, eljutni a postára majdhogynem a lehetetlen küldetés.

Így telefonálgatás, hogy ilyenkor mi van, ezt ha beleszakadunk se tudjuk tartani.. Ok, akkor mégis adnak 5 napot a 8-ból, de amint kezünkben a befizetett csekk, telefon, és bizonylatszám bediktálás nekik, akkor kipipálják. Ha ez nincs, akkor jön a következő csekk még többről.

Sorstársaim, senki se felejtsen csekket a hűtő tetején.. a butaságunk plusz 4900 forintba került. Így lett a 6000 forintos negyedéves díjból majdnem a duplája. összesen 10900 forint. No meg rengeteg pislogás, hogy mi van?? Jönnek a csekkek, hogy pár napon belül fizessünk... mert különben... És soha nem csúsztunk még efelé a szolgáltató felé. Pedig vagy 8 éve fizetjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://elveszettiluziok.blog.hu/api/trackback/id/tr24680280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása