Kilimcs 2013.01.25. 08:19

Kakaóscsiga

Ismét egy már látott recept,  hogy egy helyen legyen az összes.

Csak hogy mindenki akinek már ízlett bele merjen vágni:)

kcsiga1kicsi copy.jpg

 hozzávalók a tésztához:

  • 1/2 kg liszt
  • 1csomag porélesztő (dr oetkeres pont fél kiló liszthez van)
  • 5dkg cukor
  • 2 tojás sárgája
  • 4dl tej
  • 5dkg vaj

hozzávalók a töltelékhez: 

  • kb 2.5 dkg sima kakaópor (cukrozott nem jó)
  • kb 2.5 dkg porcukor
  •  5dkg vaj
  •  1 dl tej

 

Lisztet és a porélesztőt egy nagy tálban összekeverjük. A két tojássárgáját a cukorral habosra keverjük (hogy elolvadjon kb a cukor benne), ehhez hozzáöntjük a 4 dl tejet. Közben megolvasztunk (én 600watton 2 percig szoktam) 5 dkg vajat. A liszthez öntjük a tejes tojásos keveréket, kicsit összekutyuljuk kézzel, majd beleöntjük az olvasztott vajat is, és az egészet összegyúrjuk. Addig kell gyúrni, míg szépen elválik az edény falától. de nagyon lágy tészta lesz, nem szabad megíjedni. Ha kész, egy órát félretesszük megkelni (lefedve).

olyan 3/4 óra múlva megcsináljuk a tölteléket. Még 5 dkg vajat felolvasztunk, ezt összekeverjük a kakaóporral, és a porcukorral, majd hozzáöntjük a tejet. így egy elég jól kenhető masszát kapunk. közben begyújtjuk a sütőt, mert előmelegített kell.

a tésztát mikor elővesszük, lisztes kézzel kért félre osztjuk, egyik felét jó lisztes deszkán elnyújtjuk kb téglalap alakúra. ezt megkenjük a fele kakaós krémmel. Az egészet fel kell tekerni, mint a rétest:) Kb egy centis darabokra vágjuk, majd be a sütőbe. (én szilikonos sütőpapíron sütöm, de kivajazott-lisztezett tepsiben is jó.). 180-200 fokon hőlégkeveréssel kb 20 perc alatt szépre sül (légkeverés nélkül lassabb). az egészet a tészta másik felével megismételjük.

A végén az egészet, mikor már nem teljesen forró porcukorral meghintjük.

Sok sikert!

Netes találmány, facen terjed, szerző nélkül. Mindenki kiválaszthatja saját magát. Aztán  eldöntheti, tényleg vicc e. Mi a barátokkal már nagyon jókat nevettünk rajta:D :D

Aki mi az tudja nézze meg az aszcendensét is:) Elvégre összetett személyiségek vagyunk:) (Én pl nyilas-mérleg vagyok)

Kos: Hát te egy igazi pszichopata vagy! Téged bazdmeg kényszerzubbonyban kéne fogva tartani a Gyorskocsiban! Állandóan üvöltesz, ha meg éppen nem pipacsvörös a hülye fejed, akkor lekarmol belül az idegbaj. Képtelenség veled bármit is
közösen csinálni, mert irritálnak az emberek, de még az állatok és a növények is! Viszont, mivel ilyen antiszociális őstulok vagy, mindig van jó sok pénzed, amit természetesen magadra költesz. Nem veted meg a piát de marha igénytelen a ruhatárad és senki sem akar veled szexelni, mert csak a saját örömöd a fontos. Általában fáj a fejed, ami nem csoda, hiszen azzal mész a falnak permanensen.

Bika: 3 dolog a fontos neked az életben: Kaja, lóvé, szex. Ennyi vagy, se több, se kevesebb. Ha ez a 3 megvan, akkor neked már dolcsevíta minden. Dolgozol, mint a barom és nem szeretsz pontatlan lenni. Mivel óriási színész vagy ezért sokan szeretnek, mert azt adod elő, hogy te ilyen kis cukker vagy, de csak a közvetlen környezeted tudja, mekkora egy érzéketlen mocsadék vagy legbelül. A saját karriered mindennél és mindenkinél fontosabb, felszínes vagy, nem mélyülsz el tudományokban, darálod a hétköznapokat és egész nap a zabálásra meg a kefélésre gondolsz, miközben baromságokat vásárolsz.

Ikrek: Folyton hazudsz és hűtlen vagy. Van családod de megvannak a magad kis kerülő utai. Nagy az egód, állandóan kompenzálsz. Azt akarod elhitetni mindenkivel, hogy okos és tájékozott vagy, de általában a harmadik mondatod után kibukik, hogy seggarc vagy. Hülyére dolgozod magad, ha már mehetnél haza, akkor is bent baszod a rezet az irodában. Lapátolod haza a pénzt, hogy be legyen fogva a család pofája, te meg elvagy magadban. Ha nem ez a típus vagy, akkor gondoskodó és nagyon kedves, szeszélyes hangulatokkal és humorral. Irtó nehéz elviselni téged, azért ezt szögezzük le. Nyomoronc vagy az ágyban, de imádod a szexet, bár senki sem szereti veled istenigazából.

Rák: Finom kis lelked van, simán elbőgöd magad egy rágó reklámon. Szereted az embereket és ultra szociális vagy, igazi közösségi arc. Téged is szeretnek, de azért jó veled óvatosnak lenni. Tudsz ám sumákolni, kicsúszol az emberek kezei közül, mint a Halak. Van humorod, szeretsz bulizni, inni, pörögni, élni, zabálni. Nem vagy egy agysebész, de nem is ez a célod. Kergeted a pénzt, de általában le vagy égve és másoktól kunyerálsz. Mindenki ad neked, mert marha édes pofa vagy, de van, amikor lelépsz és eltűnsz az emberek életéből. Szeretsz főzni és jó is vagy a gasztronómiában¬. Szeretnél családot, de általában ez nem jön össze, ha meg igen, akkor boldog vagy és boldogan sírdogálsz a rágó reklámokon.

Oroszlán: Mikor az egó testet ölt. Te vagy az, akinél jobban egyik jegy sem imádja önmagát. Állandóan a séródat basztatod, tollászkodsz a tükör előtt. Szép akarsz lenni, de általában egyáltalán nem vagy az, maximum feltűnő. Van eszed és használod is, eltaposol mindenkit, csak hogy feljebb juthass. Rengeteg barátod, haverod van, imádsz elmászkálni, táncolni, sörözni. Extrém vagy az ágyban, már mindent pózt kipróbáltál, habzsolod a kapcsolatokat, vagy egy konkrét társad van, de azt kifacsarod, mint a citromot. Közöd nincs a főzéshez, inkább étterembe mész, addig is megcsodálhat a személyzet.

Szűz: Rólad szól a mondás, miszerint a f*szt is csipke kesztyűben fogod meg. Sőt, először lefertőtleníted! Rendmániás vagy, fontos a tisztaság, meg hogy napi 5-6 órát pakolásszál, szervezkedjél. Ha találsz egy ráncot a szoknyádon, azonnal letéped magadról és kivasalod.
Nehéz természeted van, olyan vagy mint aki karót nyelt. A lazaságról már olvastál valahol, de annyi közöd van hozzá, mint a humorhoz. Citromba harapott, aszott vénasszony vagy, aki próbál trendi lenni, de belül csak egy ótvar múmia.
Imádnád a szexet, ha nem lennél folyton azzal elfoglalva, hogy rajta van-e még a másikon a koton.
Hülyén csinálod az életedet, mindig mindent elbaltázol, de remek ideológiákat gyártasz és elhiteted magaddal, hogy állati boldog vagy.

Mérleg: Egy angyal vagy és mindenki szeret. Meg is értem, mert rengeteg benned a szeretet. Olyan magas érzelmi intelligenciád van, hogy ihajj. Jó a humorod, nagy a szíved, mindig mindenkinek segítesz, bírod a terhelést. Önfeláldozó vagy és sugárzik belőled valami földön túli csoda. Megmondod a frankót, akkor is, ha a másiknak az nem tetszik. Szerencsére borzalmas színész vagy, tehát nyers és őszinte, amit nem sok jegy mondhat el magáról. Pénzed mindig van, de ha kell, odaadod másoknak a havi fizetésedet. Húzod az igát és nem szoktál panaszkodni. Nagyon mélyen éled meg a dolgokat, felszínességnek¬ egyáltalán nincs helye az életedben. A családod a legfontosabb, nem csak szavakban hanem tettekben is. Egy főnyeremény vagy.

Skorpió: Na, a másik ős Ganyé az Oroszlán után! Benned az az átverés, hogy van szíved és mégis halálra szurkálsz mindenkit! Haragtartó vagy ami undorító egy tulajdonság! Imádod a szexet és gyakorlatilag ez a legfontosabb az életedben, na meg a pia meg a lumpolás. Ha pasi vagy, akkor sármos, ha nő, akkor kegyetlen, hideg szépség. Alapvetően szeretnek az emberek, mert szórakoztató is tudsz lenni, de nem árt veled vigyázni, mert ha kell, 40 év múlva is megtorlod azokat a sérelmeket, amiket kaptál.

Nyilas: Megállás nélkül lököd a faszságot, olyan vagy, mint a Vízöntő, csak nem annyira melankolikus. Tele vagy élettel és tűzzel, van eszed is, nem is kevés, de lételemed a baromkodás. A magánéleted az valami nagyon elkúrt "c" vágány, rendre elköveted ugyanazokat a hülyeségeket és az istennek sem tanulsz a saját hibáidból. Szerethető arc vagy, a társaság középpontja, de anyagilag nem vagy nagyon eleresztve, viszont nem is teszel ellene, várod a sült galambot és nem érted, miért nem tartasz sehol. Kevés barátod van, de azok értékállóak és tolerálják, hogy nem vagy normális. Szeretnél családot, de nem jön össze, ha meg igen, akkor a sarokban szorongsz és onnan mesélsz vicceket. Nem vagy egy egyszerű történet."

Bak: Egy igazi lúzer vagy, öcsém. Egy vadbarom. Osztod az észt, miközben neked is alig van. Magányos farkasnak születtél, legalább is ezt p
próbálod vetíteni kifelé, közben a fél karodat adnád egy jó dugásért. Állandóan szélmalom harcot vívsz, olyan dolgokat akarsz, amiknek kúrvára semmi reális esélyük nincs, hogy valaha is elérheted ebben a mocskos, tetves életben. Lennének barátaid, ha nem lennél olyan merev, mint egy 200 éves bükkfa, de téged csak az élet tud megfaragni. Sosincs pénzed, folyton rinyálsz, amikor meg végre puncihoz jutsz, előjönnek a szeparációs szorongásaid és ott zokogsz a csaj ölében. Az egészséged is csapnivaló, cigizel, piálsz, nem sportolsz, csak sajnálatot akarsz kicsikarni a környezetedből.¬ Még menni sem tudsz rendesen, mindig mindenben megbotlasz és pofára esel. Te vagy a 12 jegy közül a legszerencsétlenebb.

Vízöntő: Na te aztán, nagy rejtély vagy. Ülsz egész nap az ablaknál és nézed a felhőket, közben meg az élet értelmén elmélkedsz és csodálkozol, hogy romokban hever a sajátod. Tervezgeted, mekkora ász leszel a szakmádban, de zárt ajtókat döngetsz, a kutya sem foglalkozik veled, mert látszik rajtad hogy veréb vagy! A hatalmas jó szíved visz a sírba, mindig mindenkinek segítesz, csak magadnak nem, mert egyáltalán nincs önértékelésed. Párkapcsolataid valahol egy Pest környéki szeméttelepen vannak eltemetve, senki sem akar járni veled, mert dilisnek néznek. Folyton üveges a tekinteted és bambulsz a semmibe, semmi gyakorlatiasság, tettre készség nincs benned. Hülye könyveket olvasol, hülyeségeken kattogsz, alapvetően egy igencsak elbaszott bohóc vagy, aki a saját sebeit nyalogatja.

Halak: Te egy ilyen skizofrén talány vagy, alapvetően halál érzékeny, de tudsz talaj paraszt is lenni. A környezeted már rég beszedte az összes tolerancia tablettáját, de te még mindig csinálod a feszkót. Nyughatatlan vagy, izgága, zsarnokoskodó, kibeszélsz mindenkit a háta mögött mert egy ganyé vagy, szerencsére jól főzöl és jó vagy az ágyban, ezért vannak még körülötted emberek. Mindig van valamennyi pénzed de baszott nagy szarrágó vagy. Úgy öltözködsz, mint egy NDK turista, piros zoknihoz simán felveszed a lila, műanyag fröccsöntött, ruppótlan szandált. Szereted a hosszú kapcsolatokat, mert utálsz mindig újat kezdeni, ráadásul téged elég nehéz elviselni, te sem szereted produkálni magad mindig az elejéről, inkább hazavágod a családodat.

Nagyon  tele van vele a sajtó Oprah interjúja nyomán. Leadták nálunk is.Az csak egy dolog, hogy  elég óvatos jégen lépdelő színjátéknak tűnik. Mondjunk is valamit nem is. Vékony jégen táncol Armstrong, nyilvánvaló, hogy épp nem ránt magával senkit. Hogy miért nem tálal ki, az más kérdés. Ennyire kívülről tuti nem lehet belelátni. Én személy szerint azt gondolom valakinek nagyon a tyúkszemére léphetett, hogy ez a boszorkányüldözés folyik ellene.

  Olvasgatva a netet, a kommenteket, találkozni, a tisztesség család hazugság fogalmával. Hogy át verte az embereket, nyilatkoznak élsportolók (már akinek gondolom van gyomra hozzá) Hogy bezzeg..

Szerintem pedig a tisztesség egész más vonatkozásban merül fel.Mert nem tisztességes úgy csinálni, mintha nem ténylegesen emberfeletti teljesítmény lenne az élsport. . Mintha egy kis edzéssel, tehetséggel bárki elérhetné ezeket a teljesítményeket.
Az emberek akarják becsukni a szemüket. ha nem akarnák, akkor minden sportoló, aki részt vesz a cirkuszban vállalhatná: egy csapat részei vagyunk, összedolgozunk, orvosok, vegyészek, kutatók, mindenki, azért hogy átléphessük az emberi faj korlátait sokszor.

Na az a nem tisztességes, hogy várják tőlük, az egész sporttól az emberfelettiséget, de közben azt kényszerítve rájuk, hogy hazudják, : Ezt bárki bármikor elérheti, nem kell semmi csak embernek lenni, kitartónak, meg edzeni.

Ha elve nem ad lehetőséget az egész csak a hazugságra, akkor ugyan nem azok is ugyanígy felelősek, akik ezt kikényszerítik? Dehogynem.
Így egyből más a gyerek fekvése,. Könnyű szajkózni tiszta sport stb. Aztán gyakorlatilag egy kávét nem ihatna meg egy sportoló már verseny előtt. Ha fáj valamije nem vehetne be fájdalomcsillapítót.. sorolhatnám. Ehhez mindannyiunknak joga van a hétköznapokban. Ők is emberek. A többi ember által felállított szabályokat követik. Ami a következő: tégy meg mindent hogy nyerj, aztán csinálj úgy, mintha nem tettél volna meg mindent.

Én úgy gondolom Amit egy ember fizikailag meg tud tenni, megteszik ezek a sportolók. A többit meg hozzáadja a tudomány. Mi pedig kapjuk a versenyeket. Hogy van a világtól egy kis elrugaszkodott rész, ahol izgulhatunk, álmodhatunk, kiléphetünk a hétköznapokból. Ezt az illúziót adják meg. szerintem az illúzió akkor is megmaradna, ha nem kéne azt hazudni, ezek csupán emberi teljesítmények. Egészségügyileg pedig tuti biztonságosabb lenne.

Mert bármennyire összetörtek a dolgok. vagy nehéz helyzetben vagyunk. Az élet dob fel lehetőségeket. Ha megtudjuk ragadni, akkor újra is lehet kezdeni, és  megtalálja midnenki a helyét. Merni kell másnak lenni. Nem csak az a hasznos, ami beilleszkedik a sorba.

 

Azt hiszem a kisfiamnak van :) Valószínű elég jó. Igaz az oviban mindig azt mondják mennyire ügyes, meg látom, ha kell, bátran kommunikál akár angolul a kétnyelvű csoporttársaival. Pedig semmi direkt tanítás nincs, csak ami ragad rájuk a kétnyelvű környezetben.

A ma esti történet pedig a következő. Karácsonyra kaptunk postán ajándékba egy gyereklaptopot. Az ötlet jó alapvetően. Betű, szám, stb tanításra lenne. Igaz Ők csak a zenének örülnek, mert közölték a nagy jobb :) És mivel a rendes számítógépet is profin használják, nem vitázom. Azért bíztattuk őket, játszanak vele. Ekkor kiderült, hogy a minilaptop valami kegyetlen palóc tájszólással beszél. De mit számít ez, ezt is megtanulta a fiam.

Így ma:

fiam: Tesó, játszhatok a számítógéppel?

lányom: Aham, igen

fiam: Nem avval, nem a naggyal, hanem a kicsivel, ami azt mondja: "jagouar".

Hát ékesebb bizonyítéka nem is kell, hogy a gyerekekre még ragad bármiféle nyelv, és beszéd :) Éljenek a vidám esték, mert persze aztán ezen nagyot nevettünk mind a hárman idehaza.

Kilimcs 2013.01.05. 11:13

Igyunk egy kávét

A nyár esték zenéje. Nekem ilyen. Facen találtam, egy ismerős által. Kösz érte.

No várjuk a tavaszt.

Addig pedig még száűmtalan téli alkalom, forró ital meleltt barátokkal, szerettekkel, nyugiban. Nevetősen, tervezgetve a jóidőre a programokat:)

Amikor egy hangszer és egy hang elég. Egy méltán világhírű feldolgozás. 

Mert már a wczésből is csinálhatunk akár öntömjénező énblogot.

Nem is kell más, csak egy androidos csodatelefon, no meg egy app. És mehet a WC buli. Minden dokumentálható, a megfelelő wc irányítható. No persze az se hátrány, ha jelenleg Japánban élünk. Bár lehet csak idő kérdése, és felkapják az egész világon a wc csodát :)

Hiszen ok, hogy lehet telefonálni, olvasni a budin. Node ugye, hogy ugye: nem mindegy milyen zene szól ám közben. No meg, hogy végül megörökíteni milyet termelt  az alkalmazást alkalmazó :):) Persze ott egy kis szúrás: akár orvosunknak is elküldhetjük..  Azért megnézem mondjuk a fogorvos arcát, amint valaki továbbküldi ezen dolgait:):) No persze ha valami szakirányú belespanaszos kezelésre járunk, akkor tényleg hasznos lehet. Igaz, azt gondolom a legtöbb doki, megelégszik a szóbeli elmeséléssel is.

fetáskicsi copy.jpg

Mai étel. Egyszerű, és finom. Amit itthon találtam típusú kaja:) De miután a család lemeózta, feljegyzem a receptet, tudjam máskor is reprodukálni. A sót nem kihagyom mindenből, hanem nem használok. A sajtos receptekbe pedig eleve tilos, mert a sajtok sósak, a plusz só elvenné az ízeket.

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 250gramm feta (vagy krémfehérsajt)
  • 2 deci tej
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • oregano
  • borsikafű
  • kapor
  • 1.5 kg krumpli

A 2 tojást a felvágott fetával habosra felverjük, hozzáöntjük a tejet, majd evvel is jól áthabosítjuk. Bele a lisztet, és a fűszereket. Kaprot, borsikafüvet bátran (két két kávéskanál mehet) oreganot kevesebbet (egy kávéskanál). Az egészet homogénre elkeverjük. Egy könnyen önthető  szép fehér  mártást kapunk. A krumplit (én a sárga verziót használom a legtöbb ilyen tepsis dologhoz, de bármelyik jó, a sima az kicsit hosszabb ideig sül) megpucoljuk, fél centi vastag karikákra vágjuk. Egymásra csúsztatva befedjük a kivajazott tál alját. Kb a fele mártást ráöntjük. Majd még egy réteg krumpli ugyanígy, a maradék mártás pedig erre,. hogy szépen mindenhova jusson. Az egészet lefedjük fóliával, majd hideg sütőbe tesszük. 180-200 fokon 1 óra 20 percet sütjük. Majd levesszük a fóliát, és enélkül még sütjük 15 percet. Akkor kész, ha az oldala kicsit megbarnul (a tetejének nem kell).

fetáskicsiadag copy.jpg

Friss paradicsommal tálaljuk. Hát ez a mai  "alkotásom". Jó étvágyat!

Kilimcs 2012.12.09. 09:44

Játszóház

 Eleve azt gondoltam, hogy nem a nagy kedvencem. Nem valószínű, hogy én leszek a lelkes játszóházazó anyuka. De azért van ami jó az egészben, és van ahol biztos nem fordulok meg többet. A mintám nem túl reprezentatív, két játszóházban voltunk eddig összesen. Egyik pozitív élmény összességében, a másik negatív.

Campona, kalandpark

campona1_1.jpgAzt nyújtja amit ígér. A honlapjukon teljesen hihetőek az információk. Működik gyerekmegőrzőként, nagyobbacskákat ott lehet hagyni egy bevásárlás erejéig. Tiszta, világos, áttekinthető.

Ami legjobban tetszett, gondoltak a szülőkre is. csak olyan játékok vannak, amik bírják a strapát, mindenhova bemehetnek a szülők, nincs súlykorlátozás, méretkorlátozás. Ott csúszkálhat mindenki a saját gyerekével,  vagy focizhat, ugrálhat. Így pl a kisebbek is ki tudnak próbálni játékokat , mivel ott lehet felnőtt. Ha  viszont a gyereke egye játszanának, a szülőknek  kényelmes kanapék fotelek. Van kávé, tea,  szőnyegborítás. Semmi zoknigyilkos felület.

Egyetlen negatívum, extra minik a pizzaszeletek:) De a ruhák táskák bent tárolhatóak, így be lehet vinni vizet pl a gyerekeknek.

Ami még pluszpont,  úgy van megoldva az terület, hogy kellően tagolt, így hiába sikítoznak a gyerekek, simán lehet beszélgetni, Szóval  párcsalád összejöhet játszóházazni, tuti a szülőknek is pihenés, nem gond az előző hosszú munkanap.

A Campona kalandpark összességében mind a gyerekektől, mind tőlünk felnőttektől nagy jópontot kap. Bárkinek merem ajánlani, fáradt napokon is, amikor a gyerekek viszont pörögnének.

Eleven park 

eleven park.bmp

No itt már nem volt ennyire pozitív benyomás. A legelső ami szembejön: piszkos és zajos! A vendégek zokniban, az alkalmazottak  poros piszkos saját cipőben. Mondjuk arra a padlóra senki se menne zokniban, ha nem lenne muszáj ledobni a cipőket. A lépcső az öltözőben zoknigyilkos (anyukák inkább ne menjenek harisnyában, utána jó eséllyel dobhatják ki). Külön vicces, hogy ehhez képest a babakocsikat a hóból vizes, sáros kerékkel simán beengedik. Szerintem a váltócipős megoldás lenne az üdvözítő.

A zaj az valami iszonyat. Mivel még a padlón sincs sehol semmiféle zajfogó, hanem sima linóleum, továbbá a csupasz épületszerkezetbe van betéve az egész a tetőtérben, olyan iszonyú zaj van, mintha egy jól visszhangzó barlangban lenne az ember. Na ezt el lehet képzelni 4000 négyzetméterrel, sok ugráló, sikító gyerekkel. Mi miután kijöttünk,  percekig nem hallottuk egymást egyáltalán. A város zaja totál süket csendnek tűnt. Ha még egyszer mennék, vinnék füldugót. Bő másfél órát bírtunk, és ez volt a főok, amiért otthagytuk. Egy rockoncert a hangfalaknál szinte kutyafüle ehhez képest.

A játékok betéve, semmiféle  elválasztás,s tb nélkül. Nagyon sokon van korlátozás, láthatólag egyáltalán nem gondoltak a szülőkre. Max mint pénztárcákra. Sok dologhoz a belépőn felül külön zsetont kell venni, ami nem gond, de cserébe még nagy sorbanállás, mert nem működik minden.

A dolgozók mellett szóljon, mind készséges, kedves volt. Mi céges mikuláson voltunk, ott adták a sütit, innivalót stb. Folyamatosan ottvoltak, utántöltöttek, próbálták takarítani a takaríthatatlant (eleve nem olyan a padló, hogy legyen esélyük). Ahol zsetonos dolgot próbáltunk kedvesek voltak, ha valamelyik pici felszökött egy neki veszélyes játékra, tuti ugrottak egyből segíteni, figyelve a gyerekekre, kedvesen mosolygósan. Remélem az üzemeltető biztosít nekik füldugót a zajártalom ellen, mert komoly halláskárosodást okoz a hely sajnos.

A legnagyobb negatívum még (a kosz és a zaj mellett), hogy  nagyon bekorlátozottak a játékok. Egyedül a miniknek való babasarokba mehetnek a szülők vagy a dodzsemet irányíthatja szülő, de csak ha pici még a gyerek.  Ehhez képest sehol egy fotel, sehol szőnyeg, átláthatatlan az egész, folyamatosan a gyerekek sarkában kell lenni, mert egy sima lengőajtó, a városba is kiszökhetnek akár.

Ezt kizárólag 10 éves kor fölött ajánlanám bárkinek. Olyan 10-14 ig  tűnik jó szórakozásnak, az a korosztály használhatja a legtöbb játékot, visz egy rossz zoknit, és a kosz se akkora gond. A zaj ellen pedig füldugó. Hja, és jó sok pénz a zsebükbe a zsetonok, meg a belépők , kaja, stb miatt. A szekrények öltöző teljesen rendben van. A wc állítólag olyan amilyen. Nem mertem megnézni a kinti kosz után. Hosszabb tartózkodásra mindenképp kell papucsot vinni emiatt.

süti beállítások módosítása